Bemutatkozunk

2 millió forintos induló vagyonunkat az alapítók biztosították. Ezt követően az alapítvány elsődleges bevételi forrása az a félévente rendszeresen átutalt összeg, amelyet a Victoria irodaszerek magyarországi értékesítéséből befolyó bevételből utal át az alapítvány számlájára Victoria irodaszerek márkatulajdonosa, a Corwell Kft.

Mindennapi életünk során tapasztaljuk, hogy vannak embertársaink, akiknek támogatásra, segítségre van szükségük az őket sújtó betegség leküzdéséhez, életminőségük javításához vagy éppen a sors által rájuk rótt terhek viseléséhez.

A rászorulók közül is a legkiszolgáltatottabbak talán a gyermekek, akiknek nincs esélyük, hogy saját erőből javítsanak helyzetükön. Ez lebegett Wittmann Róbert és Bartucz György szeme előtt, amikor a VICTORIA A GYERMEKEKÉRT Egészségvédelmi Közhasznú Alapítvány létrehozása mellett döntöttek.

„Régóta dédelgetett álmunk vált valóra az alapítvány létrehozásával” – mondta a nyilvántartásba vételt igazoló végzés kézhezvétele után Wittmann Róbert. „Az ember életében eljön az idő, amikor úgy érzi, vissza kell adjon valamit a közösségnek azokból a javakból, amelyeket az élettől kapott”.

Az alapítvány tevékenységéhez nélkülözhetetlen támogatást nyújtanak a Victoria irodaszerek forgalmazói és felhasználói. Ha Ön – akár cége munkatársaként, akár magánemberként – Victoria irodaszert használ, hozzájárul a Victoria a gyermekekért egészségvédelmi alapítvány munkájához, azaz gyermekek gyógyítását, rehabilitációját támogatja.

 



Kísérje figyelemmel az Alapítvány tevékenységét Facebook oldalunkon, ahonnan első kézből értesülhet a pályázati kiírásokról, átadásokról és programjainkról!