Fő támogatónk:
14 év 133,7 millió Ft támogatás 328 intézménynek
<< vissza a támogatott intézményekhez

Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon

Támogatás összege: 999 919 Ft
2011. 12. 05.

A Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon az endrődi településrészen látja el az alapfokú nevelés, oktatás feladatait. Az iskola 1960. szeptember elsején nyitotta meg kapuit, kezdetben 4 tanteremmel. A 7. és 8. osztályos tanulók folytatták itt tanulmányaikat, majd 1980-ban az iskolaépület bővült a modern kollégiumi épülettel és 13 tanteremmel. Ez időtől kezdve a településrész központi iskolájává fejlődött, csodálatos természeti környezetben. Jelentős fordulópont volt az iskola életében a névadóünnepség, 1996. május 18-án.

Intézményi tanulói létszám 400-410 fő között mozog. Az iskola célja a nevelési programban fogalmazódik meg: „minden tanuló számára megtalálni azt az egyéni utat, mely elvezeti személyisége kiteljesedéséhez, hogy önmegvalósítása által megszerezhesse a társadalmi megbecsülést, és elérhesse az egyéni boldogulást”.

Az iskolában a személyiségközpontúság, a tolerancia, a másik elfogadása, az identitástudat erősítése, a szűkebb környezetünk minél jobb megismerése, a művészetek és a sport támogatása, speciális képességek felismerése a cél. Ennek érdekében minden tanulónál igyekszünk a tehetséges oldalt erősíteni, a gyengét fejleszteni. Ezt segítik elő felső tagozaton a csoportbontások magyar, matematika, számítástechnika, technika és az idegen nyelvi órákon. A gyógypedagógusok tanítanak a speciális tagozaton, itt tartják a habilitációs és rehabilitációs foglalkozásokat, valamint fejlesztő pedagógusok a szaktárgyi megsegítést a délutáni foglalkozásokon.

A speciális tagozatunk 1-8. osztályig (sajnos helyhiány miatt) a város távolabbi részén, külön épületben, egy volt középiskola tantermeiben működik több éve. Itt nem speciális igényű gyermekeket oktattak, nem a mostani korosztálynak tervezték az udvar nagyságát és kialakítását sem. Csupán két fűzfa ad árnyékot a csupasz udvaron, ahol sem homokozó, sem mászóka, csúszda, illetve egyéb sportolásra, játékra alkalmas tárgy, eszköz nincs a szűkös anyagi lehetőségek miatt.

Sajnos az épületben csak egy 4x5 méteres tornaszobát lehetett kialakítani, melyben az eszközök nagyon elhasználódtak. A meglévők sem elégítenek ki speciális igényeket, kevésbé hatékonyan fejlesztve a mozgáskoordinációt, egyensúlyérzéket, téri tájékozódást.

A speciális tagozaton ötös illetve hármas összevonásban tanulnak a gyerekek, akik többszörösen hátrányos helyzetben vannak.

Támogatásunkból beszerzett eszközök:

kerti fa játszótér, kanyar csúszda, beltéri mászófal, torna pad, zsámoly, billenő deszka, nyári sí kétszemélyes lépegető, gördülőeszköz pedál fogantyúval, egyesúlyozó tárcsa kapaszkódóval, billenő rács, csócsó asztal, buborékos útvesztő, bújócskacső, kormányhajtású autó, írás előkészítő táblák, alma fűzőcske

Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon
Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon
Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon
BEZÁR

Kísérje figyelemmel az Alapítvány tevékenységét Facebook oldalunkon,
 ahonnan első kézből értesülhet a pályázati kiírásokról, átadásokról és programjainkról!

A felhőtlen mosolyokért dolgozunk

Mi lennénk a legboldogabbak, ha minden rászoruló arcára mosolyt varázsolhatnánk, azonban mint minden alapítványnak, a mi működésünknek is megvannak a maga keretei.

Az elmúlt időszakban sok magánszemély fordult hozzánk segítségért, ám alapítványunk kizárólag gyermekkórházak, gyermekgondozó és hátrányos helyzetű gyermekeket segítő intézmények által benyújtott pályázatok útján tud adományokat eljuttatni a segítségre szorulókhoz.

Köszönjük a megértést.

Bízunk benne, hogy munkánkkal továbbra is sok gyermek mosolyához járulhatunk hozzá.

Hogyan segíthetek?

A befizetett adója egy százalékáról rendelkező nyilatkozatában jelölje meg Alapítványunkat, mint támogatott intézményt!

VICTORIA A GYERMEKEKÉRT Egészségvédelmi Közhasznú Alapítvány adószáma: 18022933-1-13

Vásároljon VICTORIA irodaszert, melyek értékesítéséből befolyó bevétel meghatározott részét az Alapítvány kapja!

Adományozzon tetszőleges összeget Alapítványunknak, melyről igazolást állítunk ki, hogy adókedvezményét érvényesíthesse!

Számlaszámunk: 12001008 - 01778979 – 00100007